Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)

érvényes: 2021.10.06

1. Irányadó jogszabályok

• A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) • Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2011. évi CVIII. törvény • A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény • A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet • A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági éspanasz jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet Tájékoztatjuk, hogy az G-Dialog Group Bt (a továbbiakban: GDG) ugyan nem rendelkezik a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti magatartási kódex-szel, de a GDG részéről mindent megteszünk, ami a tisztességes kereskedéshez szükséges.

2. Készülék Információ

2.1. Moocall Ellés Előjelző készülék

A készülék egy ellésfigyelő szenzor („Készülék”) vemhes tehenek számára, aminek az a feladata, hogy figyelje a vemhes tehenet és amikor a tehénnél megindul az ellés, figyelmeztetést küldjön arra vagy azokra a telefonszám(ok)ra, amiket szinkronizáltak azzal. A Készülék egy előre feltöltött hardvert tartalmaz, aminek időnként szoftver frissítésre van szüksége és ez távkapcsolat útján jön létre. A Készülék magyar nyelvű használati útmutatóval és videóval rendelkezik, ami ingyenesen letölthető a www.moocall.hu oldalról. Figyelem: A Készülék nem segít a tehénnek az elléskor, hanem azokra a telefonszámokra küld értesítést, amelyeket a Készülékkel szinkronizáltak a Használati utasításban vagy a Használati utasítás videóban foglaltak alapján, amikor a tehénnél az ellés megindul. A Készülék a Használati utasítástól vagy a Használati utasítás videótól eltérő módon való használata befolyásolhatja a tehén farkában a vér áramlását és a tehén egészségét. Nem vállalunk felelősséget a Készülék nem megfelelő használatából eredő következményekért. Az ügyfélszolgálatunk bármely kérdésre szívesen válaszol munkanapokon 8-17 óráig: • a 06309329498-s telefonon vagy • e-mail: moocallhungary@gmail.com

2.2. Moocall Ivarzásjelző nyakörv („Készülék”)

A Nyakörv egy olyan szenzor, amit bikák nyakában való viselésre fejlesztettek ki és az a feladata, hogy a bika mozgását figyelve, valamint a bika és a tehenek közelségét követve jelzéseket adjon a tehenek szaporodásbiológiai állapotáról (pl.: ivarzás, vemhesség, stb.) A jelzéseket előre beprogramozott telefonszámokra (ezek a telefonszámok egyszerűen, a felhasználó által változtathatók) és e-mail címekre küldi, valamint a „MyMoocall” alkalmazásban nyomonkövethető információkat ad. A Készülék egy előre feltöltött hardvert tartalmaz, aminek időnként szoftver frissítésre van szüksége és ez távkapcsolat útján jön létre. A Készülék magyar nyelvű használati útmutatóval és videóval rendelkezik, ami ingyenesen letölthető a www.moocall.hu oldalról.

3. A termék kiválasztása és a rendelés elküldése

A vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni a weboldal termékei közül. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak bővebb ismertetőjét. A weboldalon megtalálható termékek nem minősülnek a GDG ajánlattételének. Vásárlási szándéka esetén a megvásárolni kívánt termékhez kérjük töltse ki az űrlapot és nyomja meg a „Megrendelem” gombot. A megrendelésben kérjük tüntesse fel az Ön által előnyben részesített szállítási módot.

Visszaigazolás Minden rendelésről e-mailes visszaigazolást küldünk a megrendelés elküldésétől számított legkésőbb 48 órán belül. Ez azt jelenti, hogy a rendelés feladását követően egy automatikus e-mailt kap a rendelés beérkezéséről. Ez az értesítés nem minősül az GDG és a vásárló között létrejött szerződésnek! Csupán jelzi a vásárlónak, hogy rendelési igényét rendszerünk regisztrálta és továbbította az eladó illetékes munkatársa felé. Amennyiben a rendelés megküldésétől számított legkésőbb 48 órán belül a visszaigazolás nem érkezik meg a vásárlóhoz, akkor a vásárló mentesül az ajánlattételi kötöttség alól. Telefonos egyeztetés esetén hívja az ügyfélszolgálatot vagy az e-mailben található telefonszámok bármelyikét A visszaigazolás minden esetben tartalmazza a választott átvételi és fizetési módot, a rendelés értékét, a szállítási feltételeket, termékmegnevezést és darabszámot, valamint a Vevő adatait.

4. Fizetési módok

Jelenleg az alábbi fizetési módok állnak rendelkezésre:
1.) Átutalással a G-Dialog- Group Bt, 2330 Dunaharaszti, Klauzál utca 62. MagnetBanknál vezetett 1620 0182 1154 2571 0000 000 számlára, vagy
2.) Bankkártyával
3.) Utánvéttel
4.) Készpénzzel (személyes átvétel esetén)

Utánvéttel történő fizetés esetén a teljes vételárat szállítási és utánvétel költséggel együtt a küldemény átvételekor kell kifizetni készpénzben a küldemény kézbesítőjének.

5. Megrendelés módosítása, törlése

A GDG a rendelés teljesítésének megkezdéséig megadja a lehetőséget a vásárlónak rendelése visszavonására elektronikus úton. A rendelés teljesítésének megkezdésekor a vásárló e-mailben és/vagy telefonon értesítést kap a teljesítés várható időtartamáról, és a teljesítés megkezdésének tényéről, ezután már csak személyesen vagy a „Vevőszolgálat” vagy „Elérhetőségek” menüpontok alatt található elérhetőségek valamelyikén keresztül van lehetőség rendelésének visszavonására. A megrendelés utólagos módosítására írásos formában e-mailben, vagy telefonon kerülhet sor.

6. Szállítás

Jelenleg 4 fajta szállítási lehetőség áll rendelkezésre:
1.) Futárszolgálattal házhozszállítás (Foxpost)
2.) Átvételi pontra történő szállítás (Foxpost automata)
3.) Magyar Postával történő házhozszállítás
4.) Személyes átvétel

A leszállított áru a vételár teljes kifizetéséig a szállító tulajdonában marad. A GDG nem kér a vásárlótól semmilyen letétet vagy egyéb pénzügyi biztosítékot a vásárlás során.

7. Szállítási díjak:

Futárszolgálattal történő házhozszállítás (Foxpost)
• 2300,- Ft (bruttó) szállítási díj
• Legalább 300 000 Ft rendelési érték esetén: 0 Ft (bruttó) szállítási díj

Csomagátvételi pontra történő szállítás (Foxpost automata)
• 990,- Ft (bruttó) szállítási díj
• Legalább 300 000 Ft rendelési érték esetén: 0 Ft szállítási díj

Magyar Postával történő házhozszállítás
• 2075,- Ft (bruttó) szállítási díj
• Utánvétellel történő fizetés esetén a készpénzfizetési díj külön felszámításra kerül (összeghatártól függően kb. 1600 Ft)
• Legalább 300 000 Ft rendelési érték esetén: 0 Ft szállítási díj

Személyes átvétel
• Személyes átvétel előre egyeztetett időpontban a GDG székhelyén: 2330 Dunaharaszti, Klauzál u. 62.

8. Árak

A weboldalon feltüntetett árak forintban értendő, bruttó árak és nem tartalmazzák a szállítási díjat. A Készülék beüzemelési költsége (ha van ilyen) Önt terhelik. Ha átutalással fizet, akkor az összegnek meg kell érkeznie a számlánkra, mielőtt a Készülék, vagy az ahhoz kapcsolódó szolgáltatás kiszállításra kerül, illetve aktiválható. A szállítási díj összege látható a megrendeléskor és, ha van, akkor a kiállított előleg számlán. Fenntartjuk a jogot, hogy a Készülék árát és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások árát megváltoztassuk, de a mindenkori megrendelés időpontjában érvényes árakkal számolunk. Abban az esetben, ha valamilyen hiba folytán (számítógép vírus, emberi hiba, technikai hiba, stb) a feltüntetett ár nem megfelelő (pl.: nyilvánvalóan alacsony ár, stb), akkor a megrendelését töröljük, még akkor is, ha jóvá lett hagyva vagy kifizetésre került. Valamennyi összeg, amit kifizet, tartalmazza az adott időszakban érvényes Áfát. Arról Önnek Áfás számlát állítunk ki, ami ez alapján, ha Ön jogosult rá, visszaigényelhető.

9. Rendelkezésre tartás

Megrendelése nagyon fontos számunkra, és ha a Készülék készleten van, akkor azt 2 munkanapon belül az Ön által választott szállítási módon teljesítjük. Abban az esetben, ha valamelyik termékből nincs készlet, akkor a gyártóval való egyeztetést követően értesítjük Önt a várható szállítási időről. Amennyiben a termék rendelésekor bankkártyával kifizette a terméket, amennyibe eláll a vásárlástól, visszautaljuk Önnek a kifizetett termék árát a kiegyenlítést követő 15 napon belül.

10. Szavatossági igények

10.1. Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet a vásárló a kellékszavatossági jogával?
A vásárló a GDG hibás teljesítése esetén az GDG-vel szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg a vásárlót kellékszavatossági igénye alapján?
A vásárló – választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a GDG számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, akkor ellenszolgáltatás arányos árleszállítást kérhet (amennyiben maga kijavítja vagy mással kijavíttatta) vagy a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az GDG adott okot. A GDG által forgalmazott készülékek javítása azok speciális volta miatt csak szakszervízben lehetséges a szavatosság és a garancia megtartása mellett.
Milyen határidőben érvényesítheti a vásárló a kellékszavatossági igényét?
A vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
A vásárló az GDG-vel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét, azzal a speciális kitétellel, hogy a GDG által forgalmazott termékek nem Magyarországon készülnek, a GDG a Moocall Ltd., Írország termékeinek a kizárólagos magyarországi forgalmazója és előfordulhat, hogy hosszabb időt vesz igénybe a kellékszavatossági igény érvényesítése
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a vásárló igazolja, hogy a terméket a GDG-től vásárolta. A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már a vásárló köteles bizonyítani, hogy a vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

10.2. Termékszavatosság

Milyen esetben élhet a vásárló a termékszavatossági jogával? Ingó dolog (termék) hibája esetén a vásárló – választása szerint – az 1. pontban meghatározott kellékszavatossági jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Milyen jogok illetik meg a vásárlót termékszavatossági igénye alapján? Termékszavatossági igényként a vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. Milyen esetben minősül a termék hibásnak? A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Milyen határidőben érvényesítheti a vásárló termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét a vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy a GDG-vel szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a vásárlónak kell bizonyítania.
A termékgyártó illetve a GDG, mint forgalmazó milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A termékgyártó illetve a GDG, mint forgalmazó kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
• a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
• a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
• a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A termékgyártónak illetve a GDG-nek, mint forgalmazónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
A GDG a nála bejelentett kellék- és termékszavatossági igényekről jegyzőkönyvet vesz fel a 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet szerint. A GDG törekszik arra, hogy a szavatossági igényeknek 15 napon belül eleget tegyen, amennyiben ez nem lehetséges közvetlenül tájékoztatja a szavatossági igény bejelentőjét a várható teljesítési határidőről.

11. Jótállás

A Készülékre 3 év időtartamra évente megújítandó díjért teljeskörű garanciát biztosítunk. Ez magában foglalja a készüléken belüli elektronikát. Amennyiben a készülék nem megfelelően működik vagy leáll a működése valamilyen elektronikus vagy szoftver hiba miatt a garancia időtartama alatt, ingyenesen biztosítunk csere készüléket. Ez nem vonatkozik gondatlanság miatt vagy az Ön hibájából, nem rendeltetésszerű használatból eredően megsérült készülékre (sajnáljuk!). Amennyiben a Moocall készüléke tönkremegy (pl. rálép egy tehén, ráhajt egy teherautó, beleesik egy vödör vízbe, stb.), ezt megértjük, és vásárolhat tőlünk egy új készüléket a bekerülési költséghez közeli értéken. Azt szeretnénk, ha elégedett lenne és a Moocall partnere maradna az elkövetkezendő években is, ezért mindent megteszünk, hogy pozitív élménye legyen ilyen esetben is.

12. Termékminőség

12.1 Garantáljuk, hogy a Készülék az aktiválástól számított 12 hónapon (Garanciális idő) vagy a Meghosszabbított garancia időn (ha van ilyen, lásd lentebb) belül:

12.1.1 megfelel a leírásokban foglaltaknak és,

12.1.2 megjelenésében, anyagában és kivitelezésében nem hibás.

12.2 A 12.1. pont alapján, ha:

12.2.1 Ön írásban értesítést küld, hogy a Garancia idő vagy a kiterjesztett garancia idő (ha van ilyen) alatt a szabálytalanság észlelt és a Készülék nem felel meg a 12.1 pontban foglaltaknak

12.2.2 elegendő időt kapunk arra, hogy megvizsgáljuk a készüléket, és

12.2.3 Ön, ha erre kérjük, visszaküldi a Készüléket a 16. pontban foglaltak alapján és mi saját hatáskörünkben döntünk arról, hogy megjavítjuk vagy kicseréljük a készüléket, vagy visszafizetjük az Ön által kifizetett összeget.
Nem vállalunk felelősséget a Készülék nem megfelelőségéért a 12.1 pont alapján, ha:

12.3.1. Ön tovább használja a készüléket, miután nekünk a 12.2 pont alapján reklamációt küldött,

12.3.2 a probléma amiatt jelentkezik, mert Ön nem követte a szóbeli vagy írásbeli utasításokat a tárolásra, használatra, üzembehelyezésre vagy karbantartásra vonatkozóan,

12.3.3 ha Ön módosítja vagy javítja a készüléket előzetes hozzájárulásunk nélkül,

12.3.4 ha a probléma természetes elhasználódás, elszakadás, szándékos rongálás, hanyagság vagy nem rendeltetésszerű használatból ered, vagy

12.3.5 ha A Készülék meg lett változtatva azért, hogy megfeleljen a helyi előírásoknak és sztenderdeknek.
a) E szerződés 12.1 pont kivételével nem vállalunk felelősséget gondatlanságból, jogellenességből, szerződésszegésből vagy más hasonló okból felmerülő hibákra, melyek esetlegesen a helyi szabályzásokból vagy rendeletekből erednek.
b) Ezek a szabályok vonatkoznak valamennyi, 12.2. pont szerint megjavított vagy kicserélt Termékre.
c) Dönthet úgy, hogy a garanciális időt további 12 hónappal meghosszabbítja az első garanciális időszak lejárta után, amihez az szükséges, hogy írásban vagy telefonon jelezze felénk 15 nappal a lejárat előtt és megfizeti számunkra az aktuális garancia meghosszabbítási díjat (az aktuális díjakról érdeklődjön az ügyfélszolgálatunkon: +36-30-932-9498 vagy moocallhungary@gmail.com)
d) Félreértékesek elkerülése végett a pótalkatrészekre nem vonatkozik a 11. pontban részletezett garancia.

13. Pótalkatrészek

A készülékekhez biztosítunk pótalkatrészeket, amiket külön tud megvásárolni a készüléktől függetlenül. Pótalkatrészt biztosítunk a 3 éves fentebb részletezett garanciális időszak után is 2 évig. Ez az ÁSZF vonatkozik ezekre a pótalkatrészekre is.

14. Felelősség és tulajdonjog

14.1 A Készülékkel kapcsolatos felelősségek Önre szállnak a rendelés teljesítésekor.
14.2 A Készülék tulajdonjoga akkor száll át Önre, amikor maradéktalanul kifizette a Készüléket vagy bármely tartozékát.

15. Elállási jog

A vásárló az elállásijogát a 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet rendelkezései szerint gyakorolhatja. A vásárló 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a vásárló vagy a vásárló által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi, illetve több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor, amelyen a vásárló vagy a vásárló által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi. Ha az elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre:

Az GDG neve: G-Dialog Group Betéti társaság Telefon: +36-30-932 94 98; E-mail: moocallhungary@gmail.com Cégjegyzékszáma: 13-06-071176 Nyilvántartóbíróság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Székhelye: 2330 Dunaharaszti, Klauzál u. 62 Adószáma: 26268336-2-13 A vásárló ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási nyilatkozat-mintát is, amelyet megtalál a jelen ÁSZF utolsó részében. A vásárló határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. A vásárló gyakorolhatja elállási jogát a megrendelést követően azonnal, vagyis nem szükséges a megrendet terméket átvennie. A vásárló további részletes információkat talál az elállási jogával kapcsolatban a http://fogyasztovedelem.kormany.hu honlapon.

15.1 Az elállás joghatásai Ha a vásárló eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a vásárló elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül az GDG visszatéríti a vásárló által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a vásárló az GDG által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz az GDG, kivéve, ha a vásárló más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a vásárlót semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatja az GDG, amíg vissza nem kapja a terméket, vagy a vásárló nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
A vásárló köteles az GDG számára a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét a vásárló viseli. A vásárlót ezenfelül az elállással kapcsolatban egyéb költség nem terheli. Az GDG azonban követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. Ha az elállási jog alapján visszaszállított áru nincs kifogástalan, újra eladható állapotban, akkor a vásárló kártérítésre kötelezett, amennyiben az áru állapotának romlását, tönkremenését, vagy visszaadásának másmilyen ellehetetlenülését szándékosan vagy hanyagságból idézte elő.
Amennyiben a termékről felbontás során a kézbesítést végző személy (postai kézbesítő, futár) jelenlétében derül ki, hogy bizonyítottan sérült, és a sérülés az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termék visszavételét, az értékesítés törlését azonnal biztosítjuk. Bármilyen nemű sérülést, tartalomhiányt a küldemény kézbesítése során az átadó-átvevő közötti tényállási jegyzőkönyvnek kell tartalmaznia! Utólagos tartalomhiányért, esetleg sérülésért felelősséget vállalni nem tudunk!

16. Visszaküldés

16.1 Mielőtt a terméket visszaküldi a GDG részére, kérjük vegye fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal a 0630-932-9498-as telefonon vagy e-mailben: moocallhungary@gmail.com
16.2 Kérjük, hogy a terméket a következő címre küldje vissza: G-Dialog Group Bt. 2330 Dunaharaszti Klauzál utca 62.
16.3. A szállítási költség Önt terheli kivéve, ha a termék nem teljesíti a garanciális feltételeket. (A szállítás alatti sérülések felelőssége a küldőt terhelik)
16.4 A garanciális időszak alatt, ami a 10. pontban található, a terméket a G-Dialog Group Bt. 2330 Dunaharaszti Klauzál utca 62. címre kell visszaküldeni. Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a javítás során előfordulhat, hogy törölnünk kell a készülék memória kártyáját vagy a hardvert, ezért mielőtt elküldi, kérjük, készítsen másolatot a fontos információkról. Nem vállalunk felelősséget esetleges adatvesztés miatt.

17. Vis major

17.1 A szerződésben a Vis Major azt jelenti, hogy ha olyan esemény történik, ami a mi elvárható gondosságunk hatáskörünkén kívül esik, ilyenek például (a teljesség igénye nélkül): sztrájk, munkabeszüntetés vagy más, nem a saját iparágunkból adódó hasonló esemény, futárszolgálati vagy más közlekedési esemény, háború, forradalom, terrorcselekmény, gyülekezés, szándékos rongálás, baleset, tűz, árvíz, vihar és viharkár, beszállítói leállás, megfelelés a helyi szabályoknak és előírásoknak.

17.2 Nem vállalunk felelősséget a Vis major okozta helyzet miatti szerződés nem teljesítésnek és az azzal esetlegesen kapcsolatos helyzeteknek.

17.3 Abban az esetben, ha Vis major esete forog fenn, és 4 (négy) héten keresztül nem tudjuk kifizetett megrendelését teljesíteni, akkor anélkül, hogy egyéb jogainkat vagy kötelezettségeinket befolyásolná, fenntartjuk a jogot, hogy írásban töröljük a rendelést és visszafizessük a termék árát.

18. Alkalmazandó jog és vitarendezés

A jelen ÁSZF-re, annak tárgyára és értelmezésére (valamint a szerződésen kívüli jogviták és követelések rendezésére) a magyar jogszabályok az irányadók. A felek elfogadják a magyar bíróságok kizárólagos joghatóságát.
Jogvita esetén a vásárló az illetékes békéltető testülethez fordulhat. A békéltető testülethez fordulás és a békéltető testület eljárásának szabályait a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 18-37/A. § bekezdése tartalmazza részletesen.

Az illetékes békéltető testület: Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1055 Balassi Bálint utca 25 IV/2.
Telefonszáma: (+36-1) 792 – 7881
Név: dr. Remete Sándor
E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu
Honlap: http://www.panaszrendezes.hu

Az Európai Bizottság On-line vitarendezése (OVR), melynek elérhetősége:
https://ec.europa.eu/consumers/odr/main/index.cfm?event=main.home2.show&lng=HU

Az Európai Bizottság által működtetett európai online vitarendezési (OVR) platform célja, hogy a színvonalas vitarendezés lehetőségét biztosítva biztonságosabbá és tisztességesebbé tegye az online vásárlást.
Ha Ön az EU-ban, Norvégiában, Izlandon vagy Liechtensteinben él, a platformon megkeresheti, hogy mi lenne a legjobb megoldás fogyasztói problémájára, közvetlenül meg tud állapodni a kereskedővel a problémát orvosló megoldásban, illetve megállapodhatnak abban, hogy melyik vitarendezési testület kezelje az ügyet.

Az online vitarendezési (OVR) platform nem áll kapcsolatban egyetlen kereskedővel sem. Az OVR-platform az EU összes hivatalos nyelvén, valamint izlandi és norvég nyelven érhető el.

Kapcsolatfelvétel a kereskedővel

Az OVR-platformon közvetlenül a kereskedővel tudja rendezni a problémát. Ez akkor lehet hasznos, ha még nem lépett kapcsolatba a kereskedővel vagy a kereskedő nyitott a párbeszédre.

Az OVR-platform értesíti a kereskedőt az Ön kérelméről. Ha a kereskedő hajlandó megbeszélni az ügyet, akkor az irányítópulton keresztül közvetlenül is üzenetet válthatnak egymással, küldhetnek egymásnak csatolmányokat (pl. a termékről készült fotókat) és az online megbeszélés időpontját is kitűzhetik.

A megegyezésre összesen legfeljebb 90 nap áll rendelkezésükre. Ön és a kereskedő is bármikor kiléphet a közvetlen egyeztetésekből.

A kereskedő listát is készíthet azokról a vitarendezési testületekről, amelyek bevonását a megoldás közvetlen keresése helyett javasolja. Ebben az esetben 30 nap áll a rendelkezésükre, hogy megállapodjanak a vitarendezési testületben, különben a platformon lezárásra kerül az ügy.

Ha a kereskedő az Ön kérelmét azonnal elutasítja, az egyik fél kilép a folyamatból vagy 90 nap után sincs eredmény, Ön a következő lehetőségek közül választhat:

1. Megpróbálhat vitarendezési testület bevonásával megoldást találni. Ebben az esetben Önnek további 30 napja van, hogy megállapodjon a kereskedővel abban, melyik engedélyezett vitarendezési testülethez forduljanak.

Vagy

2. Megpróbálhat egy másik vitarendezési megoldást – ennek lehetőségeit itt találja.

19. Elektronikus úton, távollévők közötti szerződéskötésre vonatkozó rendelkezések

A Szolgáltató az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CXIII. törvény 5.§-ban foglalt kötelezettségének eleget téve, a Szolgáltatás igénybe vevői részére a fentieken túlmenően az alábbi tájékoztatást nyújtja:

A Vásárló az adatbeviteli hibákat a megrendelés során bármikor javítani tudja, a megrendelési folyamat alatt végig. A Vásárló a megrendelés elküldéséig ezt a megrendelési folyamatban történő visszalépéssel (böngésző visszanyíl) vagy ehhez hasonló gombra kattintással teheti meg, továbbá a Szolgáltató biztosítja a lehetőséget, hogy a Vásárló a megrendelés elküldése előtt összesítve is láthassa és ellenőrizhesse a megadott adatokat.

Távollévők között kötött szerződés esetén a vállalkozás (Szolgáltató) a jogszabály által előírt tájékoztatást – világos és közérthető nyelven – a fogyasztóval (Vásárló) közli, vagy azt a fogyasztó számára elérhetővé teszi az alkalmazott távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek megfelelő módon. A tartós adathordozón (ennek minősül az elektronikus levél, az e-mail is) rendelkezésre bocsátott tájékoztatásnak olvashatónak kell lennie. Ha a távollevők közötti, elektronikus úton kötött szerződés a fogyasztó számára fizetési kötelezettséget keletkeztet, a vállalkozás egyértelműen és jól látható módon, közvetlenül a fogyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt felhívja a fogyasztó figyelmét a szerződés szerinti termék lényeges tulajdonságaira a szerződés szerinti termékért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről vagy – ha a termék jellegéből adódóan az ellenértéket nem lehet előre ésszerűen kiszámítani – annak számítási módjáról, valamint az ezen felül felmerülő valamennyi költségről (így különösen a fuvardíjról vagy a postaköltségről), vagy ha e költségeket nem lehet ésszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetéséről, hogy további költségek merülhetnek fel.

A vállalkozás köteles gondoskodni arról, hogy a fogyasztó a szerződési nyilatkozatának megtételekor kifejezetten tudomásul vegye, hogy nyilatkozata fizetési kötelezettséget von maga után. Ha a nyilatkozat megtétele gomb vagy hasonló funkció aktiválásával jár, a gombot vagy a hasonló funkciót könnyen olvasható módon fizetési kötelezettséggel járó megrendelés vagy ennek megfelelő, egyértelműen megfogalmazott felirattal kell ellátni, amely jelzi, hogy a szerződési nyilatkozat megtétele a vállalkozás javára teljesítendő fizetési kötelezettséget von maga után. A Szolgáltató a fenti jogszabályi kötelezettségének a Weboldalon történő megrendelés során ezen tájékoztatási kötelezettségének akként tesz eleget, hogy jelen ÁSZF alapján a “Megrendelés elküldése” feliratú gombra kattintva a vásárló tudomásul vette, hogy ezzel kötelező érvényű ajánlatot tesz a kosárba helyezett termék megvásárlására, ami fizetési kötelezettséget von maga után.

A távollévők között kötött szerződés megkötését követően – ésszerű időn belül, de a termék adásvételére irányuló szerződés esetén legkésőbb az átadáskor, a szolgáltatásnyújtására irányuló szerződés esetén legkésőbb a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor – a vállalkozás tartós adathordozón visszaigazolást ad a fogyasztónak a megkötött szerződésről. A visszaigazolás tartalmazza a fent részletesen meghatározott kötelező tájékoztatást, kivéve, ha azt a vállalkozás már a szerződés megkötése előtt tartós adathordozón a fogyasztónak megadta; és a fogyasztó a 45/2014. (II.26) korm. Rendelet 29. § m) pontja szerinti nyilatkozatot tett, az erre vonatkozó visszaigazolást.

A Weboldal használatával kötött szerződés nem minősül írásba foglalt szerződésnek. A Szolgáltató azt nem iktatja, így az utólag nem hozzáférhető, nem megtekinthető. Jogi szempontból a Weboldalon leadott megrendelések ráutaló magatartás formájában tett jognyilatkozatnak minősülnek.

Bárminemű tájékoztatás, ügyintézés és a szerződéskötés, valamint a szavatossági/jótállási eljárás nyelve a magyar.

A Szerződés megkötése is kizárólag magyar nyelven történik, arra Magyarország joga az irányadó.

A Szolgáltató nem vetette alá magát semmilyen magatartási kódex rendelkezéseinek.

A kiszállított Termék a Szolgáltató tulajdonában marad mindaddig, amíg a vételárfizetés teljes egészében meg nem történik.

20. Panaszkezelés

20.1. Fogalmak meghatározása:

A panasz: A panasz a GDG tevékenységével, termékével, szolgáltatásával, vagy mulasztásával szemben felmerülő minden olyan kifogás, melynek rendezésére a panaszos egyértelműen és kifejezetten a GDG eljárását kéri. Kérjük ügyfeleinket, hogy kifogásaikat szóban vagy telefonon ismert elérhetőségeink valamelyikén, illetve írásban levélben vagy elektronikus levélben jelentsék be, s ne más szervhez, hatósághoz forduljanak.

A panaszos: Panaszos lehet minden olyan, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV törvény alapján fogyasztónak minősülő vásárló, aki a GDG-nél vásárolt, szolgáltatást vett igénybe, vagy vásárlási, információszerzési szándékkal kereste fel honlapját, illetve nézte, olvasta, hallotta bármely hirdetését.

20.2. A panasz bejelentésének módja:

szóbeli panasz: személyesen vagy telefonon keresztül a nyitvatartási időben (H-P : 8-16:30)

írásbeli panasz: -postai úton (2330 Dunaharaszti, Klauzál utca 62.) elektronikus levélben (gdialoggroup@gmail.com)

20.3. Panaszkezelési határidők:

Az írásbeli panaszokat a GDG a jogszabályban előírt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Írásbeli panaszként kezeljük a fenti elérhetőségre küldött leveleket is.

A szóbeli panaszokat a GDG lehetőség szerint azonnal megoldja, s amennyiben ez nem lehetséges, akkor a szóbeli panaszról jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyvet lehetőség szerint a fogyasztó egyetértése mellett véglegesíti és egy példányát a fogyasztónak átadja. Amennyiben ez utóbbi nem lehetséges, akkor a jegyzőkönyvet legkésőbb a szóbeli panaszra adott válasszal egy időben küldi ki – legkésőbb a panasz beérkezésétől számított 30. napon.

A jegyzőkönyv felvételekor a GDG legalább az alábbi adatokat rögzíti a Panaszosról:

– neve
– lakcíme, székhelye, levelezési címe
– telefonszáma
– értesítés módja
– panasszal érintett termék vagy szolgáltatás
– panasz leírása, oka
– panaszos igénye
– a panasz kivizsgálásához szükséges dokumentumok másolata
– a panasz kivizsgálásához szükséges termék
– meghatalmazott ügyfél esetén érvényes meghatalmazás
– minden egyéb adat vagy körülmény ismertetése, amely a panasz kivizsgálásához szükséges lehet.
– a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,

– a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,

– a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról,

– amennyiben személyes megjelenés esetén a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges, a jegyzőkönyvet felvevő személy és – telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével

– a fogyasztó aláírása, a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,

– telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.

20.4. A panasz kezelése – A GDG. minden panaszt egyformán fontosnak tart és e szerint cselekszik. A bekért személyes adatok kizárólag az azonosítás célját szolgálják, ezen kívül nem szolgálhatnak egyéb adatgyűjtési célt. A panaszt benyújtó ügyfél adatait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII törvény rendelkezéseinek megfelelően kell kezelni.

20.5. A panasz nyilvántartása: GDG a beérkezett panaszokat egységes elvek szerint tartja nyilván. A nyilvántartás úgy lett kialakítva, hogy a válaszadás dátuma abból egyértelműen megállapítható legyen. A nyilvántartás alkalmas a panaszokat azok témája szerint csoportosítani, a panasz okát képező tényeket feltárni, azonosítani, a feltárt tényeket, eseményeket korrigálni és összefoglalni a rendszer szintű problémákat és jogi kockázatokat.

20.6 A panasz kivizsgálása: A panasz kivizsgálása térítésmentes! A panasz kivizsgálása az összes ide vonatkozó körülmény figyelembevételével történik. A panasz ügyintézésének nyelve magyar. A panasszal kapcsolatos döntésekben nem vehet részt a GDG olyan munkatársa, aki sérelmezett az intézkedésben vagy döntésben részt vett.

20.7. Szavatossági igények kezelése a 10. alapján történik, a Jótállási igények kezelése a 11. pont alapján történik.

20.8.Panasz lezárása: A GDG a panaszügyben hozott érdemi döntését pontos, közérthető és egyértelmű indoklással ellátva és azt írásba foglalva továbbítja a panaszos részére. Ha az érdemi döntést közlő irat jogszabályra hivatkozik, a jogszabályhely megjelölése mellett annak érdemi rendelkezését is ismertetni kell. A panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén az ügyfél az 18. pontban leírt módon tud intézkedni illetve a lakóhely szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatóságokhoz fordulhat, ezek elérhetősége itt található: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/elerhetosegek

20.9 A panaszok nyilvántartása: A GDG az írásban érkezett panaszokat jól beazonosítható és visszakereshető módon tárolja az alábbi határidőig: – elektronikus levél esetén Excel táblázatban összefoglalva a panaszbejelentés idejét, tárgyát, válaszadás idejét és tárgyát 5 évig valamint – postai levél esetén 5 évig.

Elállási nyilatkozatminta

(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)
Címzett: G-Dialog Group Betéti társaság
Elérhetőség: 2330 Dunaharaszti, Klauzál u. 62; moocallhungary@gmail.com

Alulírott kijelentem, hogy gyakorlom elállási jogomat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A vásárló neve:
A vásárló címe:
A vásárló aláírása:

Kelt: